2016. június 30., csütörtök

5+1 úti cél Európában városnézőknek

6/30/2016 0 Comments
Róma, Párizs, Bécs, Prága, London - csak néhány a legkedveltebb utazási célpontok közül. Ha mégis inkább kitekintenél a jól bevált turista célok közül, vagy csak valami másra vágysz, esetleg különcködnél, ahogy néha én teszem, akkor tarts velem és szépelegjük körbe Európa néhány kevesebbszer emlegetett városát. :)


Na jó, bevallom, ez a saját listám, azokkal a helyekkel, amiket kinéztem magamnak szépelgés céljából. Jórészt városokat gyűjtöttem össze, főleg a különlegesebb hangulatúak közül, ahova egy-egy klassz hétvégére, vagy akár hosszabb időre is el lehetne ruccanni. Igyekeztem úgy válogatni, hogy sokszínű legyen a bejegyzés, hiszen maga Európa is rendkívül sokszínű, így esett, hogy a lélegzetelállító mediterrán település, egy északi mesevilág és a nyugati középkori miliő is egy listára kerülhetett. Na és, hogy a saját házunk táját se hagyjam ki, egy magyar városka is felkerült a listára ráadásnak. ;)

  1. Ronda (Spanyolország): 

    Ez egy spanyol kisváros az ország déli részén, Málaga tartományban. És a nevével ellentétben, a világ egyik legszebb településének tartják. :D Ami igazán megbabonázó számomra (és talán nem csak engem bűvöl el), az a hegy-völgy kontraszt! Ugyanis a várost a Guadalevín folyó szeli ketté, a két városrész között átívelő "Új híd" (a város egyik jelképe is) pedig lélegzetelállító látványt nyújt. Kötelező bakancslistás látnivaló! De számomra mégsem merül ki ennyiben a vonzereje, hiszen az megbújik a romantikus, barangolásra csábító utcácskák, a jellegzetes fehérre meszelt házak, és az évszázadok alatt megannyi nép által formált városkép rejtett zugaiban, ami mellesleg számos írót (köztük Ernest Hemingwayt) is megihletett már.
    Ronda, Spanyolország
  2. Lisszabon (Portugália): 

    A portugál főváros szerintem kicsit mellőzött Spanyolország kedvelt nagyvárosai és tengerpartja mellett, pedig számomra egy üde kis színfolt a mediterrán térségben. A színes házak, a szűk utcák, a mázas csempék, az apró villamosok, tőkehal, na és persze a portugál tengerpart…. Ugye, nem kell jobban kifejtenem? :P
    Lisszabon, Portugália
  3. Brugge (Belgium): 

    Nyugat-Flandria legnagyobb városát észak Velencéjeként is szokták emlegetni, mivel számos csatorna is keresztülszeli a hangulatos városkát. A település jellegét meghatározza, hogy a városközpont lényegében a középkor óta változatlan formában maradt meg, ezért Európa egyik kiemelt nevezetessége is. Ennek ellenére mifelénk alig hallani róla (én is csak véletlenül bukkantam rá), legfeljebb csak néhány belga vagy holland körutazás egyik állomásaként kerül fel a napirendre. Én viszont szívesen szépelegnék itt, akár egy egész hétvégén keresztül is. ;)
    Brugge, Belgium
  4. Mazuri-tóhátság (Lengyelország): 

    Csemege Európa északabbra fekvő részén! Igazából a Mazuri-tavak kicsit ki is lógnak ennek a felsorolásnak a koncepciójából, mert nem csak egy városkáról van szó, hanem egy nagyobb térségről, de ugyanakkor nagyon megfogott, hogy itt aztán keverhetőek a különböző élvezetek: több látványosság is van a vidéken, amit érdemes megnézni, és emellett lehet fürdőzni, vitorlázni, kenuzni is, klassz kerékpárutak és remek túrahelyek vannak... Szóval kis paradicsom az aktív kikapcsolódást kedvelők számára, ami remek városnézésekkel fűszerezhető.
    Mazuri-tóhátság, Lengyelország
  5. Tallinn (Észtország): 

    Imádom ezeket az északi országokat (bár tény, hogy csak nyáron :D), egytől-egyig kis varázslatos mesevilágok. Miközben a legtöbbeket a mediterrán partok jobban felcsigázzák, én nyáron mindig örömmel szépelgek északra. A listára most Tallinn városa került fel, ódon hangulatával, modern szemléletével és tiszta miliőjével.
    Tallinn, Észtrország
+1. Szentendre (mert itthon is jó utazni): 

Ha unod a mókuskereket, elugranál valahova hétvégére, hogy kifújhasd magad, de mégsem akarsz nagy utakat tenni, akkor itt egy klassz kis magyar városka, andalgásra csábító utcácskákkal. Na jó, azért is került fel ráadásnak egy magyar város is, mert rendre hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy itthon is nagyon sok hely van, amit érdemes megnézni. Bár maga a város nem túl nagy, de nagyon hangulatos, illetve a skanzent is érdemes felkeresni, mert az is egy különleges program (én legalábbis imádom). Egy kényelmes-kellemes hétvégére kitűnő választás Szentendre. ;)
Szentendre


Ha szeretnéd a képeket nagyobb méretben is megnézni, kattintsatok az alábbi képre, hogy szemezgethessetek a bejegyzéshez tartozó képalbumban.
5+1 úti cél Európában városnézőknek


Ahogy láthattátok nem az volt a célom, hogy teljes körű bemutatást adjak ezekről a desztinációkról, hanem az inspirálás, szóval inkább kedvcsinálónak szántam, ha nem a sablonokat követnéd Rómától Londonig. Remélem sikerült adnom egy-két ötletet, ha nektek is van hasonló tippetek, folytassátok a sort hozzászólásban.  ;) 

2016. június 12., vasárnap

Kerti inspiráció tömören

6/12/2016 0 Comments
Azt hiszem most nem szeretnék nagyon szavakban kertelni, csak felsorakoztatnám röviden, tömören a kedvenc kerti inspirációimat. Akkor lássuk és szépelegjünk együtt a kertben is! ;)

Ha csak úgy kiülnél a kertbe...

Mediterrán fényűzés



Természetköré fonódva :)

Mézeskalács házikó - ha mesebeli hangulatra vágysz ;)

Színek és növények, növények és színek! Káprázatos.

Zöld bujaság a város fölött

Igazából semmi extra, nincsenek látványos vagy meghökkentő ötletek, mégis önnönmaga egyszerűségében és praktikumában gyönyörű. És bármelyik család hátsóudvarára el tudom képzelni. ;)

Nosztalgikus napokra

Lekövezett természetesség

Felvirágozva

Modern kényelem

Néhány kapu nem azért van, hogy belépjünk rajta… néhánynak a funkciója pusztán az, hogy bámulva elmerüljünk a romantikájában. :)

Romantikus lugas-mámor



Ha sikerült ötleteket meríteni, és van elképzelésetek, hogyan virágoztassátok fel saját kerteteket, akkor hajrá, és örülünk, ha meg is oszthatjátok velünk az eredményt (például a Facebook-on), ha pedig profi segítséget szeretnétek álomkertetek kivitelezéséhez, akkor Kertépítés.eu, és lehet ajánlatot kérni. ;)

Ha bármit hozzátennétek ne tartsátok magatokban. Ha pedig máskor is szívesen szépelegnél velünk csatlakozz hozzánk a Facebook oldalunkon, hogy ne maradj le az újdonságokról. :)

12 raklap design ötlet, ha túllépnél a kerti bútorokon

6/12/2016 0 Comments
Kétségtelen, hogy raklapból a legegyszerűbb talán kerti bútort eszkábálni, hiszen egy kis csiszolás, némi festésen, esetleg szegelésen kívül talán csak fantáziára van szükségünk. Nagyon sok összeállítás látott már napvilágot, főleg kerti bútor témában. A Szépelgő Facebook oldalán én is közzétettem egy kis válogatást a kedvenceimből, ezt itt találjátok:


(Katt a megnyitáshoz a képre!)

Ám a raklap designnak nem kell a kerti ülcsikben kimerülnie. Hoztam néhány klassz ötletet, ha kitekintenétek a kerti raklap bútorok közül, mert nagyon sok mindent lehet még kihozni olcsón és egyszerűen raklapokból. :)

1. Kis (laptop és egyéb) asztalka

Kezdjük valami kisebb, egyszerűbb dologgal. És azzal, hogy amikor laptop asztalkát vettem eléggé szívtam a fogam, hogy mennyibe kerülnek… De ha apukám szeretne barkácsolni, tuti ilyet rendeltem volna karácsonyra. ;)
laptop asztalka raklapból
A másik képen egy fürdőszobai verzió látható, ami nem csak iszonyú jól néz ki, de még praktikus is. Bár a férfiak lehet némileg kétkedve fogadják ezt a kijelentést, de én máris elképzeltem, ahogy legközelebb már kényelmesen, minden eszközt felsorakoztatva teszem fel a saját készítésű hajpakolásomat, és nem a kádszélén egyensúlyozva a szerencsétlenkedek az edénykékkel. :P

fürdőkád rátét raklapból


2. Kerti sütő raklapokból

Ha eltekintenénk a drága bolti verzióktól, de mégis valami klassz látványt szeretnénk... mármint olyat, amit a ház férfiúja is szívesen lát, mert valószínűleg ez mégis csak az ő birodalma. Azért vigyázzatok, hogy tűzbiztos verziót készítsetek. ;)
raklapból készített kerti sütő

tűzrakóhely raklapokból


3. Bárpult

Klassz és hangulatos, akár bentre, akár kültérre! :)
raklap bárpult

kültéri bárpult raklapokból összeállítva


4. Játszó házikó raklapból

Minden gyermek álma, hogy legyen egy klassz játszóházikója. Ne fosszuk meg őket ettől az élménytől, főleg, hogy némelyiket még elkészíteni sem olyan bonyolult! (Na jó, lehet nem a legegyszerűbbeket válogattam ki. :P)
deszka játszóvár

deszka játszóház

raklap játszóvár

raklapból készített gyerekház


5. Raklap hinta

Szintén egy gyermeki álom, amit kivételesen a felnőttek is kedvelnek. Ugyan itt most két kerti változat kapott helyet, de beltérre is igazán különleges megoldás lehet. ;)
raklaphinta

raklap hinta


6. Kerti szekrény

Talán nem is annyira a design, mint inkább a praktikuma okán került fel a listára. Ha nincs egy garázs vagy tároló tényleg gondot okozhat, hogy a kerti szerszámokat, kellékeket, hol és hogyan suvasszuk el, amikor épp nincs rájuk szükség. Ráadásul egy sima fészer is hagyhat maga után kívánnivalót, ám a polcokkal és akasztókkal felszerelt szekrény (vagy felturbózott fészer) megkönnyítheti a dolgokat.

kerti szekrény raklapból


7. Kerti ösvény

Ha úgy érzed a kerti burkolatot körülményes letenni, és nem is szívesen "rongálnád" a kertet alapozással, vagy csak a környezetbe simuló ösvényt szeretnél…


(Persze nem muszáj szétszedni a raklapot, minimális földmunka után simán is le lehet rakni, de azt már a képzeletetekre bízom. :P )


8. Babaágy

Bevallom, ahogy végig nézek a szülővé vált ismerőseimen nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyikőjük is bevállalna egy ilyet mindennapos használatra. Ahhoz már nagyon design-fanatistának kell lenni. :D De azért a nyaralóba, vagy hétvégi házba, ahova gyakran járunk és jó ha van ott is egy gyerekágyikó... még akár el is tudom képzelni. :)
raklapból kiságy

babaágy raklapból


9. Íróasztal

Ha nem kell a faxni, csak legyen valahova leülni! Azért az irodába nem biztos, hogy értékelném, de ha csak az a cél, hogy néha otthon is kényelmesen át lehessen nézni papírokat, vagy bármit, akkor tökéletes. :)
raklap asztal

fali asztal raklapból


10. Lugas

Bevallom számomra a lugas a romantika netovábbja. :D Én már el is képzeltem, ahogy gyönyörű rózsával be van futtatva, de ez már ízlés kérdése. ;)
kerti lugas


11. Gyerekszoba bútor

Mint (egyszer majd) leendő szülő, a sárga verziótól például egészen elszörnyedek, miközben a gyermeki énem ujjong, hogy akar egy ilyet. :D Egyébként meg, ha van apának kedve és elszántsága a barkácsoláshoz, és anya is beleegyezik, akkor egy klassz és költséghatékony lehetőség. A gyerekek meg úgyis imádják az ilyesmit. ;)
raklapból kialakított gyerekszoba bútor

Ami meg a második képet illeti... szerintetek, hogyan beszéljem rá a páromat? :D (Na jó, csak vicceltem. Vagy nem? :$)



12. Előszobafal

Akár kintre, akár bentre, ha az egyszerűség híve vagy...
raklapból előszobabútor



Köszönöm, hogy végiggörgetted, ha bármit hozzátennél, ihletet kaptál, esetleg meg is valósítottál már valamit, ne tartsd magadban, oszd meg velünk. Ha pedig tovább szépelegnél velünk csatlakozz a Facebook-on, hogy ne maradj le az újdonságokról. ;)

2016. június 8., szerda

Szépelegjünk! Mit csináljunk???

6/08/2016 0 Comments
Nem kell pánikolni, nem arra buzdítok, hogy művészien kivitelezett loknikkal, szemet gyönyörködtető pózokban üldögéljünk a kicifrázott kelengyés ládáinkon, pilláinkat rebesgetve. Ilyesmiről szó sincs. Csupán annyiról van szó, hogy ebben a rohanó világban néha mindenkinek szüksége van a lassításra. Számomra ehhez a legjobb módszer, ha elkezdek figyelni a környező világra, és próbálom megtalálni benne a szépet.

Ha van kedved tarts velem, és szánjunk minden nap pár percet az élet  minket körülvevő szépségeire!


Szóval ezt a blogot szeretném arra szánni, hogy a szemnek és elmének kellemes, inspiráló tartalommal töltsek meg egy csipetnyi online teret. :)