5 dolog, amiért jó a Pokémon Go

by augusztus 03, 2016 0 megjegyzés
Azt hiszem a játék körüli felhajtást jól szemléltetni, hogy többször beszámolnak róla a híradókban, nagy hírportálok cikkeznek róla; a közösségi média pedig tele van az ilyen-olyan pokémonos posztokkal. Viszont a nagy felhajtás közepette, mintha a médiából ömlene a negatív hozzáállás a témával kapcsolatban. Én legalábbis úgy érzem, hogy sokkal nagyobb  hangsúlyt kapnak a negatív hírek és elsikkadnak az elfogulatlanabb beszámolók. Nem én vagyok ugyan az első pártatlan tesztelő, de én is beállok a sorba és a blog küldetéséhez híven, gondoltam nyújtok egy másik nézőpontot és összeszedem, hogy mi az, ami jó ebben az új játékban, és amiért akár még szeretni és örülni is lehet neki.



Ami miatt végül klaviatúrát ragadtam talán ott kezdődik, hogy sokan csak hallottak  a felhajtásról, de valójában nem tudják, hogy micsoda ez, és a hiányos ismereteik ellenére is véleményt alkotnak. Én viszont leteszteltem és kipróbáltam (sokakhoz hasonlóan:)), hogy a tapasztalataim alapján tudjam megfogalmazni az álláspontomat, és bevallom igazán kellemes meglepetéseket okozott a Pokémon Go. De akkor jöjjön is a lényeg, hogy szerintem mi a jó benne. :)


1. Kirángat a szabadba - mert egy modern kincskereső


Hányszor, de hányszor hallottam már, hogy "bezzeg ezek a mai fiatalok […] és állandóan csak kuksolnak a gép előtt a szobában". Na hát tessék, most kiözönlött a vidék apraja-nagyja a szabadba - és most ez is baj? :P

Ugyanis a játéknak pont az a központi eleme, hogy sétálni kell, lehetőleg minél többet. A séta közben pedig összeköti a valóságot egy modern, virtuális térrel, tehát nem kiragad a valóságból, hanem hozzátesz. Egyáltalán nem a telefonba belebamult zombikról van itt szó! Tapasztalataim alapján nagyon is kell figyelni a környezetre (és nem csak a veszélyekre), olyan ez mint egy kincskeresőtérkép - csak éppen virtuális és "percrekész" - de végtére is a valóságban kell megtalálni a telefon elnagyolt térképén jelzett pontokat, és valóságos helyekre kell eljutni az elrejtett Pokémonokért.



És még egy gondolatot ehhez a ponthoz: nem csak gyerekek és tizenévesek, de sok felnőtt, akár családos ember is játszik, és bevallom nekem is nagyon jól esik munka után sétálni egy fél órát a parkban - ahelyett hogy egyből hazarohannék - vagy éppen este még kimenni egy kicsit a szabadba. Ebből a nézőpontból nagyon is pozitív, hogy rávesz a mindennapos egészségügyi sétára.

2. A környék felfedezése


Bevallom őszintén már egy éve  járok az egyik közeli boltba vásárolni, de még sosem tűnt fel, hogy van ott egy emlékmű. Pedig van, és a Pokémon Go nélkül valószínűleg soha nem is vettem volna észre, mint ahogy a két utcára lévő érdekes templom létezéséről sem szereztem volna tudomást soha.

Szerintem ez a játék egyik legérdekesebb eleme, ugyanis a helyek, amiket fel kell keresni (PokeStopok) rendszerint valamilyen nevezetességet, emlékművet, érdekes épületet, vagy intézményt jelölnek, és a játékban meg is van nevezve, hogy az éppen micsoda. Legyünk őszinték, még ha sétálgatunk is, viszonylag ritkán szentelünk figyelmet szobroknak, épületeknek vagy emlékműveknek (nemes egyszerűséggel elsétálunk mellettük). Viszont itt maga a játék irányítja rá a figyelmet. Én nem is gondoltam volna, hogy a saját zöld övezeti, családi házas környékünkön is ilyen sok érdekes pont van - amik mellett egyébként nap mint nap elsétáltunk. A Pokémon Go-nak köszönhetően most viszont egy picit jobban odafigyelek arra, mi mellett baktatok el, még játékon kívül is.



3. Közösségi élet


Szögezzünk le valamit: egyedül is lehet játszani, de a "pokémonozás" szerintem alapvetően nem egyszemélyes időtöltés. De tovább megyek: remek terepe a közösségi élményeknek. Persze annak egy új formájának.

A közös játék mindig is jó alapja volt a közösségek verbuválódásának, a Pokémon Go pedig sok tekintetben ösztönzőleg hat arra, hogy együtt, csoportosan játszunk. Egyrészt sokkal kellemesebb társaságban sétálni, akár játszik a sétapartner (vagy partnerek) akár nem, hiszen ez lényegében szabadban töltött lazítás. Másrészt csoportosan játszva sokkal több élményt nyújt, hiszen egymást támogatva, összefogva és összedolgozva, jó társaságban haladni a Pokémon trénerség útján gyümölcsözőbb és szórakoztatóbb is.

Természetesen nincsenek illúzióim. Aki könnyen ismerkedik és erősen közösségi lény, az hipp-hopp Pokémon Go társakat fog találni és akár sok-sok új embert is megismer a játéknak köszönhetően. Ám, aki szerényebb, és egyébként is nehezebben teremt kapcsolatot valószínűleg ezzel a játékkal sem fordul ki magából. De ez a személyiségtől függ, és nem a játéktól.

Egyébiránt a Facebook-on már most is számos csoport alakult, ahol az emberek megbeszélik, hogy mikor és hol garázdálkodnak, és összeszervezik magukat, hogy akár közösen harcoljanak a küzdőtereken, vagy csoportosan vadásszanak pokémonokra, ezáltal pedig  hatékonyabban és egymást segítve tudnak fejlődni a játékban, ráadásul új ismeretségekre is szert tesznek. Ezek a csoportok ráadásul általában helyi szinten (település, kerület stb) szerveződnek, tehát voltaképpen a közösségszerveződés egy új formáját látjuk megvalósulni.

Egyébként érdemes kilátogatni a Városligetbe, ha kíváncsi valaki: teli van összeverbuválódott, békésen pokémonozó csoportosulásokkal - ahol ismerkedni sem nehéz feladat, ezt egyből meg is tapasztaltam. ;)

4. Gyerekbarát koncepció


A játék tervezőinek már a kezdetekkor is célja volt, hogy ne legyen benne semmi ijesztő, félelmetes, illetve durva; sem a grafikában, sem pedig a játékmenetben - pontosan azért, hogy a gyerekbarát legyen a játék. Ennek megfelelően a zsebszörnyeket "csupán" be kell gyűjteni (nem kell likvidálni, vagy ilyenek, szóval nincs semmi kifogásolható benne). Később pedig fejleszteni, nevelgetni lehet, valamint a Gymekben, a gyakorló tereken lehet megmérettetni őket. Jó tudni, hogy a mérkőzések során nem halnak meg a Pokémonok, vesztes meccs esetén sem, csupán legyengülve visszakerülnek a gazdájukhoz.

Egyébként akár még izgalmas családi vagy baráti program is lehet felfedezni a környéket a PokeStopok nyomán, vagy a megtalált pokémonokkal készíteni néhány vicces fényképet, és ez nem csak a gyerkőcöknek lehet egy szórakoztató élmény. (Hanem számomra is. :D)

Például Kiss Virág (bikini modell) is megosztott egy pokémonnal pózolós képet a Facebook oldalán. :)


5. Új generációs játékok


Ez az első komolyabb sikert aratott játék, amely ezzel a fajta kiterjesztett valósággal operál. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy nem az utolsó! Minden bizonnyal sok más hasonló alapokon nyugvó játék és egyéb program indul majd útjára, szóval jobb, ha hozzászokunk, hogy a technológia fejlődik és egyre inkább az életünk része ez is. De most őszintén, tényleg akkora baj, hogy  a technológia segítségével játékosságot csempészhetünk egy átlagos sétába? ;)

Ráadásul a koncepció nem csak játék, de akár más üzleti felhasználásra is alkalmas lehet - szóval csak egy jó ötlet kell, amit rá lehet építeni a játék által használt technológiára, és mehet is a biznisz.

+1 Ne legyél zombi!


Ami pedig a mindig emlegetett veszélyeket illeti: igen, oda kell figyelni és jó, ha ezekre is felhívjuk egymás és a saját figyelmünket is. De azért szerintem nem kell károgni ezen, végül is hányszor mondta el nekem is Édesanyám, amikor kicsi voltam, hogy "nézz szét az úton, mielőtt átmész", "ne állj szóba idegenekkel", "ne nyúlj a forró főzőlaphoz", "ne nyúlj bele a konnektorba". Csupán annyi változott, hogy most már hozzá kell tenni néhány új tételt is a listára, de így van ez minden újdonsággal is, nem igaz? :)

Összességében, ahogy már az elején is említettem számomra pozitív élményeket nyújtott a Pokémon Go tesztelése. Ez egy aranyos játék, szórakoztató időtöltés. Persze be tud szippantani, és oda kell figyelni, de egy  egészséges felnőtt embernek képesnek kell lennie kiállni ezt a próbatételt; a gyerkőcökre meg úgyis oda kell figyelni, hiszen ők még a mi felelősségünk.

Szóval haladjunk a korral, figyeljünk az ezzel felmerülő veszélyekre, tanuljuk meg hol van a helye az életünkben ezeknek az újdonságnak, és legyünk laza, de felelősségteljes felnőttek - még Pokémon Go-val a kezünk ügyében is. ;)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése