2017. április 27., csütörtök

Anomália sztorik 2. rész: Metró alagút

4/27/2017 0 Comments
Ahogy ígértem újra jelentkezni fogok anomália-sztorikkal, hogy lássuk, hogy van élet az elszigetelődésen túl. Ezúttal Böbe osztja meg saját történetét.

anomália sztorik a metróban


Az Anomália sztorik egy márciusban indított sorozatom, amiben olyan apró történeteket és hétköznapi szösszeneteket szeretnék felvonultatni, amiben valaki nem a megszokott hozzáállást produkálta, hanem emberi arcát mutatta meg. A bevezetőt, amiben részletesen elmesélem miért kezdtem bele itt olvashatod el: Anomália sztorik bevezető

Anomália a metró alagútban

Hazafelé tartottam az esti tömegközlekedő forgalommal. Leértem a metróba és megálltam a peronon. Akkor láttam meg egy nőt, aki az egyik fém ülőhelyen sírdogált. Elfordultam, mintha észre se vettem volna, de egy pillanat múlva gondoltam egyet és odamentem hozzá. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, tudok-e segíteni. Meglepetten nézett fel rám, semmit sem mondott, de épp ebben a pillanatban gurult be a metrókocsi, így látva, hogy nem válaszol hát felszálltam. Láttam, hogy ő is beszáll és leül az ajtó melletti ülésre. Nem akartam tolakodó lenni, ezért nem faggattam és zavartam tovább. Láttam, hogy tovább pityergett ugyan, de mintha kezdett volna megnyugodni, így hát napirendre is tértem a dolog fölött. Nem sokkal később leszálláshoz készülődve az ajtóhoz mentem. Ekkor váratlanul odafordult hozzám a nő, hogy köszöni szépen, hogy megkérdeztem mi a baj, nagyon jól esett neki, segített megnyugodni neki.

Talán néha tényleg csak arra van szükségünk, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül. Egyetlen jó szó, vagy érdeklődő kérdés nem oldja ugyan meg a problémákat, de lelket önthet belénk, hogy nyugodtabban nézhessünk szembe vele. :)

A további anomália sztorikat itt megtalálod: >>Anomália sztorik<<

Ha te is produkáltál már anomáliát, amit névvel vagy név nélkül megosztanál, vedd fel velem a kapcsolatot! ;)

2017. április 20., csütörtök

Siker, kudarc, rögös út - 1. rész

4/20/2017 0 Comments
Gyakran elfelejtjük, hogy a sikerhez vezető út nem egyenes. Megesik az is, hogy a munkánk indikátorának a sikert tekintjük, és ha nem jön egyből, hajlamosak vagyunk azt hinni, valamit rosszul csinálunk. Az életben semmi sem tökéletes, a célhoz vezető út legtöbbször igencsak rögös, és a sikereket sokkal inkább a kitartás eredményezni.

a sikerhez vezető út



A következőkben sorra veszünk néhány történetet, amelyekben hibák, vakvágányok és kudarcok is feltűntek, mielőtt vagy miután elérkezett az a jól megérdemelt siker. Ezúttal három rövidke történetet hoztam nektek, de továbbiak várhatóak. Kövessétek a Facebook oldalam, vagy iratkozzatok fel az e-mail értesítőre, ha nem szeretnétek lemaradni róluk. ;)



Henry Ford

Henry Ford sikerei

Ma már neve szinte egybefonódik az autóipar, a futószalagos gyártósor és a modern tömeggyártás fogalmaival. Azonban már három bukott üzlet volt már a háta mögött, amikor 53 éves korában megalapította a Ford Motor Company-t, amivel végül beírta magát az autógyártás történelmébe. A cég sikere bőven túlélte az alapítót, ugyanis a leszármazottai által irányított Ford Motor Company ma a világ egyik legnagyobb ipari vállalata.

Michael Jordan

Michael Jordan pályafutása


A világ talán egyik legsikeresebb és legismertebb kosárlabdázója Michael Jordan, akit minden idők egyik legnagyobb hatású sportolójának tartanak. Sikerei kétségbevonhatatlanok és eredményeivel az NBA történetének eddigi  legsikeresebb játékosa. Értitek, szóval nagyon "leg". :D

Saját maga azonban elgondolkodtató összegzéssel zárta pályafutását:
"Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elhibáztam, vesztettem csaknem háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni."

Walt Disney

Walt Disney rögös útja


Már a karrierje is érdekesen indult a később híressé vált mesegyárosnak, ugyanis még pályája elején  azzal az indokkal küldték el egy újságtól, hogy "hiányzik a képzelőereje és nincsenek eredeti ötletei".

Egyik legnagyobb dobása Disneyland megépítése volt. Azonban Walt Disney és stúdiója rendszeresen került nehéz anyagi helyzetbe és előfordult, hogy a bankok már nem is voltak hajlandóak hitelezni neki. A park megépítéséhez tekintélyes mennyiségű pénzre volt szüksége, és mielőtt sikerült megfinanszíroznia Disneyland megvalósítását 302 alkalommal utasították el. A különleges mesepark végül 1955-ben megnyitotta kapuit, és az első hat hónapban már egymillióan látogattak el a vidámparkba, a bevételek pedig folyamatosan nőttek.



Ha tetszett és szívesen olvasnál hasonló sztorikat, az alábbi oldalon elérheted az összes kapcsolódó bejegyzést: Siker, kudarc, rögös út történetek

2017. április 16., vasárnap

Nyári alapdarabok kis csavarral

4/16/2017 0 Comments
Bár a divat is a szépség kategóriájába sorolandó, ez mégis elég mostoha téma itt a blogon, és erre fel is hívták nemrég a figyelmem. Hát egy szépelgőtől nem ezt várták… :D Gondoltam, pótolom ezt a hiányosságot, bár továbbra sem hiszem, hogy top téma lesz a későbbiekben. :P


Általában online is körbe szoktam nézni a vásárlások előtt, hogy legalább elképzeléseim legyenek és ötleteket meríthessek. Mivel már többször ajánlották nekem a Tchibo webshopját, ezért gondoltam feltérképezem és lecsekkolom, végül összekötöttem a kellemest a hasznossal és az itteni barangolásomat öntöttem bejegyzés formába.

Nyár előtti gardrób mustra

Ha az új szezonra készítem fel a gardróbomat elsőként az alapdarabokat szoktam átnézni, mivel ezek jól kombinálhatóak, praktikusak, önmagukban is klasszak, de egy-egy jól megválasztott ruhadarabbal vagy kiegészítővel társítva mégis könnyen feldobhatóak. Aztán jöhet a csavar, amikor az előzőek mellett olyan alapdarabokat igyekszem beszerezni, amikben mégis van egy pici extra, ami feldobja őket. Nagyjából itt tartok most, ehhez gyűjtöttem ötleteket. Az inspirációt és az illusztrációként használt képeket pedig a Tchibo webshopjának választékából merítettem, elsősorban a szezonális kínálatra támaszkodva, de a női felsőket is végigpásztáztam, mert azokból mindig jól jön még egy. :D

Alapdarabok csavarral?

Ez alatt azt értem, hogy ugyanolyan könnyen kombinálhatóak, mint az alapdarabok, de mégis van bennük valami plusz, valami visszafogott minta, egy kis extra a szabásában, vagy bár egyszerű darab mégis jól fel tud dobni egy szettet. Nekem a mindennapokban nagyon bejött ez a túlkategorizálás, mert néha tényleg nagyon nevetségesen kapok sokkot, amikor nincs még egy, tök sima fekete felsőm. Máskor meg az a baj, ha minden basic, szóval próbálok egyensúlyt teremteni és mindenre figyelni. Na de akkor lássuk mik kerültek az ötletlistámra. :)

Ötletek a bevásárlólistára


1. Basic pólók


Ez az, amiből soha nem lehet elég! Nekem nyáron ezek a lazább szabású pólók a kedvenceim, lényegében bármilyen színben. Kényelmesek, lazák, de szűk farmerral és magassarkúval még egy buliba is jók. Egyébként meg sorttal vagy testhezállóbb fazonú nadrággal szoktam hordani. Nem vagyok egy divatguru, de szerintem ezzel nem lövök nagyon mellé. A kedvenc csavarom a pólóknál az önmagában mintás anyagok: egyszerű, de nagyszerű. És persze a leheletnyi felületen átsejlő bőr teszi teljessé a nyár esti csábítást. :D

2. Poncsó és egyéb állítólag értelmezhetetlen funkciójú darabok


A női léleknek néha csak egy leheletnyi (egyébként csupa lyuk) anyagra van szüksége, hogy kényelmesen érezze magát. Mert anélkül tényleg fázik! :D De ezen túl a poncsó, és egyéb hálós kardigánok még azoknak is remek lehetőséget nyújtanak az outfitjük feldobására, aki fittyet hánynak a nyári esték borzongató szellőjére. Imádom a laza, hálós cuccokat, szóval nekem felkerült a listámra. ;)

3. A nyári csinoska


Elmaradhatatlan kedvencek a könnyed nyári ruhák, amik a legmelegebb napokon is kényelmesek. Itt már személy szerint jobban preferálom az egyedi megoldásokat, mert a kánikulában az ember nem extra kiegészítőkre vágyik, hanem kényelemre, ám ha a ruha úgy önmagában is a „kis-csinos” kategóriába esik, az kettő az egyben. Egyébként a képen látható ruha azért ragadta meg a figyelmem, mert úgy van kialakítva, hogy többféleképpen is hordható, ami nagyon praktikus. Bár kicsit ódzkodni szoktam az ilyesmitől, a praktikum miatt egy felpróbálást megér a dolog. ;)


Hát egyelőre ennyi lett volna a divatmámor, remélem tetszett, és ha nagyon biztattok, talán lesz még hasonló témájú bejegyzés, addig is csinos ruciba öltözve slisszolok vissza a megszokott szépelgéseimhez. :D

2017. április 12., szerda

Húsvét projekt: Tojás dekorálás ügyetlenkedőknek

4/12/2017 0 Comments
Szeretem a saját környezetemet a szemnek kellemessé alakítani, ötletes dekorációkkal díszíteni, de az a helyzet, hogy kreatív elképzeléseim mellé csapnivaló kézügyesség jutott osztályrészemül. Éppen ezért, ha saját készítésű dekoráción gondolkodom, a pofonegyszerű dolgokat részesítem előnyben, amiket nehéz elrontani. Ezekből szedtem össze a kedvenceimet az idei Húsvét projekthez.

húsvéti tojás dekoráció


Ezúttal három verzió került terítékre, a jól bevált zsinóros megoldásom mellett kipróbáltam két neten talált ötletet is.

1. Zsinór

Ez az örök kedvencem, mert tényleg nem igényel különösebb ügyességet vagy extra kreativitást. Egyszerű zsinórral körbetekertem a megfőzött tojásokat és masnit kötök rájuk. Színes zsinórral vagy akár szalaggal is aranyos dekoráció. Esetleg kis kártyákat kis fűzhetünk a zsinórra, vagy flittert és egyéb apró dekor elemeket, de én jobban kedvelem az egyszerű natúr verziót. Általában rusztikusabb hangulatú dekorációt hozok össze belőle kövekkel, fadobozzal vagy kosárral.

rusztikus tojás dekoráció


2. Felragasztható tetkó

Ezt a Brit.co oldalon találtam, és egyből megtetszett. Pofon egyszerű és nagyon gyorsan megvan, nekem ez lett az új kedvencem! Volt itthon elsuvasztva néhány tetkós kártya, amin keleties motívumok voltak, ezeket használtam fel. Körbe kell vágni a mintát, majd a fedőfólia eltávolítása után ráhelyezzük a tojásra, bevizezzük és a felesleges víz felitatása után óvatosan lehúzzuk a papírt, és már készen is van. :)

Az eredeti ötletforrást >>itt<< nézhetitek meg.

ötletes matricázott húsvéti tojások


3. Dekor-ragasztószalag

Számtalan színű, formájú és mintájú dekor ragasztót lehet kapni, amik bőséges terepet adnak a kreatívkodásnak. Az ötletet a Lovely Indeed oldalon találtam. Ahogy említettem, elég ügyetlen vagyok, szóval megszenvedtem vele. Amúgy nem olyan nehéz, csak valahogy folyton bénáztam, de hosszas próbálkozás után kettő csak megütötte a mércémet - vagy csak feladtam a céltalan küzdelmet :D - minden estre jól elszórakoztam közben. A Lovely Indeed oldalon jóval szebb végeredményeket találtok, ezeket >>itt<< nézhetitek meg.

egyszerű húsvéti dekoráció



Nos, ennyi lett volna az idei Húsvét projektem, és mivel ügyködés közben kettő tojást sikeresen összetörtem, ezért pont belefértek a kedvenc fadobozomba, így az egyszerűség - vagy ha úgy jobban tetszik, a természetes szépség - jegyében, ez kerül idén az ünnepi asztalra.

húsvéti dekoráció

2017. április 6., csütörtök

Insta/nt Inspiráció Áprilisra

4/06/2017 0 Comments
Információval túlzsúfolt életterünkben néha pont a lényeg kihámozása okoz nehézséget, máskor meg remekül lehet építkezni abból is, amit random elénk sodor a szél. Szeretem, amikor csak úgy áramlik körülöttem az élet, és az áramlásból előbukkan valami, ami éppen akkor és ott megérint és valami önmagán túlmutatóvá válik a szememben.

inspirációk


Ezúttal azok a virtuális térből mostanában felbukkanó elemek következnek, amik kellemes esztétikai élménynél többet nyújtottak. Jöjjön a havi inspiráció csomagom! ;)


Izzó-Vas-Lady

A vörös ajkakhoz mindig is meleg, buja és csábító asszociációkat kötöttem. Azonban ezt a képet még a vörös ajkak ellenére is annyira hűvösnek, szinte kegyetlennek érzem. Hát, nem szívesen futnék össze egy ilyen személlyel, nem hogy éjszaka, de még nappal sem... Ésszel, számítással és érzelemmentes racionalitással kombinálva a tüzes energiák valójában kemény, hideg és pusztító kombinációt alkotnak, ami elég hátborzongató. De a Halál Csókját is valahogy így képzelem el...


Az út a fontos, nem a cél

Sok évvel ezelőtt egy barátnőmmel böngésztünk a neten és táncosokról készült fotókba botlottunk. Majd egy megjegyzésemre, hogy "hú, na ezt én is szeretném megcsinálni", nagyon gyorsan letromfolt, hogy ilyen idős korban - voltam már vagy 22 - ez már esélytelen, ilyen hajlékonysághoz pici kortól fogva kell tréningezni a testet… Én meg nem szeretem, ha azt mondják, hogy nem vagyok képes valamire, szóval most már nagyon közel vagyok ahhoz a pózhoz. :D Viszont nem elég küzdeni a célokért, benne kell lenni a folyamatban is teljes szívvel! Ezért került fel ez a kép a listára: egy ilyen póz nem kihívás, mégsem legyintek rá, csak élvezem a folyamatot. A könnyeden megcsinált dolgokban is ugyanannyi örömet lehet találni, mint a kínkeservesen elért célokban. :)


Lelkitárs

Amikor ezt a képet láttam, szíven ütött egy kicsit. :) Néha tényleg csak jön valaki, aki felforgat mindent, ha akarod, ha nem…


Gondold tovább!

Ezt imádom! Persze néha bátorság is kell ahhoz, hogy ki merjünk lépni a keretekből, nem csak kreativitás. :)


Szürke kisegér újratöltve

Imádom a szürkét, teli vele a gardróbom! A másik kedvenc színem meg a vörös (bár azzal nem árt óvatosan bánni). Összességében ez a szett nagyon betalált!


Hastánc Királynő

Már több, mint 10 éve, hogy az első hastánc órámon részt vettem, és bár elég rapszodikusan járok órára, azért mégis odafigyelek a témára. Ez a kép pedig nagyon megragadott! Annyira elegáns és természetes, szinte árad belőle az a belülről fakadó, színpadra való energia. Semmi extra cicoma, vagy feltűnő színkavalkád, bonyolult és extrém díszítés… Bár arany színű maga a ruha, amit visszafogottnak nem mondanék, mégis letisztult, a díszítések és ékszerek sem hivalkodóak, belesimulnak az összhatásba. Elegáns, fennséges, de mégsem hivalkodó - született királynő! :P


Pillangó kisasszony

Ugyan ez nem hastáncos kép, mégis maradnék egy pillanatra a témánál. Ez a pillangós fátyol egyszerűen csak beindította a fantáziámat, hogy milyen kreatív dolgokat lehetne kihozni belőle egy klassz koreográfiával. *.*


Húha élmény…

Számomra ez elképesztő! Persze egy csomó extrém sminkes videót csekkoltam már én is YouTube-on, de eddig talán ez a legextrémebb kreálmány, amit láttam. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy én szinte egyáltalán nem tudok sminkelni, ezért lehet, hogy engem duplán is lenyűgöz az ilyesmi.


Nárcisz

Ezt így a végére, mert azért mégiscsak a nyakunkon a tavasz! Legalábbis remélem!;P